A Northrop Grumman közleménye szerint az ügyfelek sorban állnak, hogy igénybe vehessék szolgáltatásukat.
A műholdak Föld körüli pályán történő javítására és küldetésük időtartamának meghosszabbítására létrehozott Space Logistics cég – amelynek tulajdonosa a Northrop Grumman – kifejlesztette azt a küldetéshosszabbító hajtóműegységet (MEP, mission extension pod), amellyel akár hat évvel is meghosszabbítható a geostacionárius pályán működő műholdak élettartama. A közelmúltban sikeresen kipróbálták a MEP ionhajtóművét, az eszköz első űrbeli bevetését 2024-re tervezik. Az ionhajtómű mostani tesztjét a NASA Glenn Kutatóközpontjában végezték.
A MEP egységet az ugyancsak a Space Logistics által fejlesztett MRV (Mission Robotic Vehicle) automata műhold erősíti rá az ügyfél műholdjára. Ezután a műholdra erősített hajtómű akár hat évvel is kiterjesztheti a geostacionárius műhold üzemidejét. A MEP első ügyfele az Optus ausztrál műhold-üzemeltető cég lesz. A Space Logistics elnöke elmondta, hogy már öt megrendelő áll sorban a további küldetések igénybe vételére (ezek kilétét azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra), ami azt jelenti, hogy van tényleges kereslet az űrszerviz szolgáltatásra.
A Northrop Grumman ionhajtóművének tesztje a NASA Glenn Űrközpontjában. Ezzel a hajtóművel szerelik fel a Space Logistics MEP üzemidő-hosszabbító hajtóműegységét. (Kép: Space Logistics)
A tervek szerint a 3000 kg tömegű MRV három, egyenként 400 kg-os MEP-et visz magával. Az eszközöket Falcon-9 rakétával állítják alacsony (LEO) pályára, majd önerőből érik el a geostacionárius pálya magasságát. Ott az MRV hozzákapcsolódik az első MEP-hez, azzal megközelíti a céltárgyat, és ráerősíti arra a hajtóműegységet. Ezután egyenként befogja a következő MEP-et, és ráerősíti a következő műholdakra. Tervek szerint az MRV 10 évig pályán maradhat. A Space Logistics elnöke azt is elmondta, hogy a MEP hatékonyabb és olcsóbb szervizelést kínál, mint a cégük által korábban kifejlesztett, és 2019-ben kipróbált küldetéshosszabbító eszköz (MEV, Mission Extension Vehicle).
A két pályára állított MEV egy-egy Intelsat műholdhoz kapcsolódott, amelyeknek elfogyott az üzemanyaga. A két műhold így 15 évig maradhat pályán. Ennek ellenére a Space Logistics nem tervezi további MEV-ek készítését, mert az MRV és a MEP hajtómű kombinációja olcsóbb, így a felhasználók nyilván azt fogják választani. A tényleges pályamódosításokat már nem a Space Logistics fogja végezni. Ők az MRV-vel hozzákapcsolják a hajtóműegységet a célba vett műholdhoz, amelynek tulajdonosát kiképzik a MEP használatára, átadják a szükséges szoftvert, így a műhold üzemeltetője saját maga végzi el a szükséges manővereket.
Ezzel szemben a furgon nagyságú MEV-ek az Intelsat műholdjaihoz kapcsolódva maradnak, az Intelsat üzemelteti a saját műholdját, a pályamódosításokat viszont a MEV-vel a Space Logistics végzi. Az Intelsatnak öt évre szóló szerződése van, amely a hosszabbítás lehetőségét is tartalmazza. A MEV használata egy geostacionárius műhold árának a negyedét-felét is elérheti. A MEP sokkal olcsóbb, így reményeik szerint szélesebb ügyfélkör számára is megfizethető lesz a szolgáltatás. A MEP nyújtotta lehetőségről a cég tájékoztatta az Űrhaderő Űrrendszerek Parancsnokságát, remélve, hogy a kormányzat is érdeklődik a katonai műholdak üzemidejének meghosszabbítása iránt.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Akcióban a Sicsien-21
Műholdjavító robot
Pályán javítható GPS holdak jönnek?
Hosszabb életű műholdak
Orbitális szerviz
A megrendelők sorban állnak a műholdak üzemidejének meghosszabbításáért (Space News)