A legjobbak közül az Európai Űrügynökség Cosmic Vision programjában 2015 és 2025 között kettőt fognak megvalósítani.
Június végén járt le a határidő, ameddig az ESA-hoz az új űrprogramokra szóló javaslatokat be lehetett nyújtani. Az európai űrkutató közösség igen aktív volt: a legutóbbi, 1999-es pályázathoz képest most másfélszer annyi javaslat született. Ezek a tudományos témák széles skáláját ölelik fel, az exobolygók keresésétől kezdve a Jupiter és jeges holdja, az Europa helyszíni kutatásán át a gravitáció törvényeinek még pontosabb teszteléséig. Az ESA által kiadott Cosmic Vison 2015-2025 felhívás négy fő tudományos témája a következő volt:
Egy sor javasolt program nemzetközi együttműködésben, más űrügynökségek részvételével készülne, ami jól beleillik az ESA politikájába. Az ötven koncepció közül 3-3 közepes (az ESA részéről legfeljebb 300 millió eurós) és nagy (maximum 650 millió euróba kerülő) terv gazdái kapnak lehetőséget az ötlet részletes kidolgozására. A megvalósíthatósági tanulmányok októbertől készülhetnek. Végül gondos értéleklés után mindkét kategóriából egy-egy program kap esélyt a megvalósulásra. A kiválasztási folyamat 2011-ig tart. Az elkészítendő űreszközök startja 2017-2018 folyamán várható.
Kapcsolódó linkek:
A Cosmic Vison pályázatairól (ESA)