Ön szerint melyek azok a nagy tudományos kérdések, amelyekre a 2050-ig tervezendő űrküldetéseknek választ kellene adniuk? Most elmondhatja!
Az Európai Űrügynökség (ESA) ugyanis ebben a témában kezdett nagyszabású internetes felmérést. Ennek keretében mostantól június végéig várják az érdeklődő állampolgárok – és nem feltétlenül az űrkutató szakemberek – véleményét. Magának az egyszerű kérdőívnek a kitöltése kb. 10 percbe telik. Minden 16 évnél idősebb polgár részt vehet a felmérésben, akik pedig az e-mail-címüket is megadják (ami persze nem kötelező), heti ajándéksorsoláson vehetnek részt.
(Kép: ESA)
„Hogyan alakult ki galaxisunk, a Tejútrendszer? Hogyan növekszenek a fekete lyukak? Hogyan született Naprendszerünk? Vannak-e más helyek, ahol létrejöhetett élet? Íme néhány azok közül a kérdések közül, amelyekre az ESA tudományos programja választ keres. Jelenleg is új küldetéseket tervezünk, és az ESA tudományos igazgatója, Günther Hasinger nevében kérjük, segítsen azzal, hogy megosztja velünk a véleményét” – így indul az online felmérés, amelyet egyelőre nyolc különböző nyelven lehet kitölteni. Az elérhető nyelvek között a magyar is szerepel, így igazán semmi akadálya, hogy minél többen adjanak hangot a véleményüknek az ESA tudományos programjának tervezett irányvonalával kapcsolatban. Kapcsolódó linkek:
Az ESA online felmérésének kezdőoldala
Véleményével segítsen alakítani az európai tudományos űrprogramot (ESA)