A Jeruzsálemben folyó Nemzetközi Világűrkongresszus idén is kiváló lehetőség az egyetemista hallgatók és a fiatal szakemberek számára új kapcsolatok kialakítására.
Az ENSZ támogatásával működő nemzetközi szervezet, a Space Generation Advisory Council (SGAC) idén október 8-10. között Jeruzsálemben tartotta éves kongresszusát. A Space Generation Congress rendezvényen közel 130 fiatal vett részt (közülük ketten magyarok), akik több mint 40 országból érkeztek. A 18-35 év közötti fiatalok öt munkacsoportban foglalkoztak olyan különböző témákkal, mint az űrinternet technikai és üzleti kihívásai, kisműholdak működésével kapcsolatos szabályozás, emberekkel történő felfedezés, a távérzékelés szerepe a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokban, vállalkozások az űrszektorban. A három napos workshop eredményeként megszületett ajánlásokat a szervezet vezetői az ENSZ Világűrbizottságának soron következő ülésén ismertetik, illetve különböző szakmai fórumokon publikálják. (A következő évi kongresszus ugyan Mexikóban lesz, de az európai fiataloknak nem kell addig várniuk, ugyanis jövő év februárjának végén Budapesten tartják a szervezet első európai workshopját.)
Az idei jeruzsálemi Space Generation Congress résztvevői. (fotó: SGAC)
A Nemzetközi Világűrkongresszuson részt vevő szervezetek és vállalatok fontosnak tartják az oktatást és a jövő űrkutatási szakembereinek támogatását, így számos speciális programmal és kedvezményes regisztrációs díjakkal segítik a fiatalokat a karrierépítésben.
A hét folyamán a 35 év alatti, az űrkutatásban vagy az űriparban már néhány éves munkatapasztalattal rendelkező fiataloknak három este szerveznek zártkörű előadásokat, melyeken neves előadók tartanak beszédet a világ legrangosabb űrszervezeteitől. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi, ahol a különböző intézményekből érkezett résztvevők személyesen is megismerkedhetnek egymással és az űrszektor képviselőivel, így a jövőt meghatározó kapcsolatrendszert alakíthatnak ki. A konferencián résztvevő egyetemi hallgatók számára pedig a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség készített egy külön válogatást a kongresszus kiemelt programjaiból, amelyek számukra is hasznosak lehetnek.
A konferencia második napján, kedden a délutáni plenáris ülés a „Nemzetközi Űrállomás, mint az átjáró az emberiség jövőjébe az űrben és a Földön” címmel az űrállomáshoz kapcsolódó kutatásokra fókuszált. Az ülésen hat tehetséges fiatal foglalta össze a Nemzetközi Űrállomáshoz kötődő eredményeit, amelyek hozzájárulnak a földi életkörülmények fejlődéséhez is.
A keddi napon tartott plenáris ülés fiatal résztvevői.
Jun Shimada a Japán Űrügynökségnél tanulmányozza az űrbeli sugárzási környezetet. Luis Zea, a Coloradói Egyetem doktorandusz hallgatójának kutatási témája a vírusok viselkedése súlytalanságban. Norah Patten az ír gimnazistáknak teremt platformot, hogy kivitelezhessék ötleteiket az űrállomás fedélzetén. Julia Stalder a NASA Sugárhajtás Laboratóriumában (JPL) dolgozik a bolygónkon megfigyelhető környezeti áramlások monitorozásán. Jean-Dominique Coste az Airbus Space and Defense cég és az ESA rendszermérnöke, Jason Dunn pedig az űrbeli 3D nyomtatás ötletének kitalálója, aki immár a saját, Made in Space nevű cégét vezeti. A bemutatkozást követő beszélgetésben Zea a kutatói életben a komfortzóna elhagyását emelte ki, míg Coste és Dunn a nemzetközi összefogásban rejlő lehetőségek kihasználását vonta le tanulságképp.
Kedd délután az Európai Űrügynökségnél dolgozó fiatalokat tömörítő, 10 éves múltra visszatekintő Young ESA szervezet tartott egy fogadást, amelyen az IAF elnöke, Kiyoshi Higuchi biztatta a fiatalságot új ötleteik megvalósítására. „Ha az elsők szeretnétek lenni, előre kell mennetek” – vitte tovább az előző gondolatmenetet Jan Wörner, az ESA főigazgatója, aki az informatikai szektorban jelenleg meglévő Industry 4.0 koncepcióhoz hasonlóan Space 4.0 elképzelésről beszélt. Azt is elmondta, hogy a fiataloknak nem az űrügynökségektől kellene munkát elvárniuk, hanem arra biztatja őket, hogy kezdjék el a saját űripari cégüket létrehozni. „Az űrben nem kellene láthatatlan határoknak létezniük, valósítsuk meg együtt az egyesült űrt Európában” – zárta gondolatait. Ezután Minoo Rathnasabapathy, az SGAC ügyvezető igazgatója vázolta az űrszektorban tevékenykedő fiatalok számára alakult nemzetközi szervezet nyújtotta előnyöket.
A fiatal szakmabelieknek szervezett vasárnapi ismerkedős est után, a kedd esti második összejövetelükön Kiyoshi Higuchi mondott köszöntőt. „Ne kérdezzetek túl sokat az idősebbektől, mert a jövőt az új ötletek határozzák meg” – tanácsolta nekik. Majd Carol Christian, a Space Telescope Science Institute munkatársa beszélt a Hubble-űrteleszkóp 25 éves évfordulójáról és az űreszköz által készített képek jelentőségéről a Világegyetem felfedezésében. Ezután Charles Bolden, a NASA adminisztrátora vette át a szót és mesélt az STS-31-es küldetésről, amelyen pilótaként teljesített szolgálatot. 1990. április 25-én a Discovery űrrepülőgépről állították Föld körüli pályára a Hubble-űrtávcsövet.
Az esti program előadói az STS-31 legénysége (köztük Charles Bolden) képével a háttérben.
Végül James H. Crocker, a Lockheed Martin alelnöke osztotta meg gondolatait a Hubble – szerinte – legszebb felvételéről, a Hubble Ultra-Deep Field képről, amelyen körülbelül 10 000 galaxis látható.
A szerda délutáni fórumon a meghívott előadók a fiatalok karrierépítésének folyamatát elemezték. Az egyik legfontosabb üzenet a munkalehetőségek egyéni felkutatása és az állásajánlatok kihasználása volt.
A legtöbbször űrsétát tett női asztronauta, Sunita Williams. (Forrás: SGAC)
Ezt követően az SGAC tagjainak egy zártkörű előadást tartottak, amelyen Sunita Williams amerikai űrhajósnővel beszélgethettek. „Sok dolgot kell még megoldanunk az emberes űrrepüléssel kapcsolatban, például megoldást kell találnunk a sugárzás árnyékolására” – mondta a már két űrrepülésen részt vett hölgy, aki a nők űrsétával töltött óraszámának rekordját tartja. Véleménye szerint óriási előnyt jelent az új generáció számára, hogy már ilyen fiatalon megismerkedhetnek egymással. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Nemzetközi tervek: Hold-falutól a Marsig
Az emberiség múltja és jövője egy városban
IAC 2015 (Jeruzsálem) honlap