Az ENSZ június végén bélyegsorozatot ad ki a Bécsben rendezendő UNISPACE+50 konferencia és megemlékezés alkalmából. A bélyegeket már bemutatták, az érdeklődők Bécsben egy űrhajóssal is találkozhatnak.
Amint arról korábban már írtunk, az ENSZ Világűrbizottsága (COPUOS, Committee for the Peaceful Uses of Outer Space) munkájának egyik fontos és látványos eredménye, hogy az elmúlt fél évszázadban megrendezték a három UNISPACE (ejtsd: juniszpész, UN Conference on the Exploration and Peaceful Uses of Outer Space) konferenciát, amelyeket 1968-ban, 1982-ben, illetve 1999-ben tartottak. Ezeken a konferenciákon a Világűrbizottság mindenkori tagországain kívül az ENSZ számos további tagállama is képviseltette magát (az elsőn 78 ország vett részt).
Ugyancsak hírt adtunk arról, hogy a Világűrbizottság 2018. évi ülésén UNISPACE+50 címmel megemlékezést tartanak az első UNISPACE 50. évfordulója alkalmából. A 2018. június 20–29. között tartandó COPUOS ülés első két napját, június 20–21-ét szentelik a megemlékezésnek, míg az ülésszakot megelőző két napon kapcsolódó rendezvényeket tartanak, a COPUOS ülésszakának első hetében pedig az eseményhez kapcsolódó kiállítás lesz látható. A 40 kiállító közreműködésével sorra kerülő eseményt június 23-án, szombaton 9:00 – 12:30 között a nagyközönség számára is megnyitják, sőt, a nyílt napon 10–11 óra között az ISS-en egy évig tartó küldetést teljesített amerikai űrhajóssal, Scott Kellyvel is találkozhatnak a látogatók.
A UNISPACE+50 alkalmából a bécsi ENSZ Központban rendezendő űrkutatási kiállítást június 23-án, szombaton 9:00–12:30 között a nagyközönség számára is megnyitják, a nyílt napon 10–11 óra között az ISS-en egy évig tartó küldetést teljesített amerikai űrhajóssal, Scott Kellyvel is találkozhatnak a látogatók. (Kép: UN OOSA)
Az ENSZ Postaszolgálata (UNPA, United Nations Postal Administration) az évforduló alkalmából június 20-án, a UNISPACE+50 megemlékezés napján Genfben, New York-ban és Bécsben egyszerre űrkutatási témájú bélyegeket jelentet meg. Az ENSZ három székhelyének megfelelően a bélyegek az ENSZ szokásos gyakorlata szerint amerikai dollárban, svájci frankban és euróban megadott címletekkel jelennek meg. A bélyegek az űrrepülés, az űrtechnika, a földmegfigyelés és a távoli világűr meghódítása egy-egy eredményét ábrázolják. A 35 × 50 mm-es bélyegeket 20 darabos íveken jelentetik meg.
Két bélyegen a Nemzetközi Űrállomás látható. Az 1,15 dolláros bélyeg egy 2011-ben készült felvételt jelenít meg, amelyet Paolo Nespoli olasz űrhajós készített az űrállomásról és a hozzá kapcsolódó Endeavour űrrepülőgépről. A 0,80 euró címletű bélyegen az ISS-hez kapcsolt orosz Szojuz és Progressz űrhajók láthatók, háttérben a zöldesen világító sarki fénnyel, amilyennek a jelenséget az ISS 29. állandó személyzete 2011-ben az Antarktisz fölött látta. Az 1,00 svájci frankos bélyeg Egyiptom egy részletét ábrázolja, Scott Kelly 2015-ben készített felvétele alapján. Az 1,50 svájci frank címletű bélyeg a Tienkung–1 kínai űrállomás startját mutatja, amely űrállomáson kétszer három fős legénység utazott, és amely 2018 áprilisában zuhant le. A 0,68 eurós bélyegen a Jupiter nagy vörös foltja látható, a NASA Voyager–1 szondájának 1979-es felvétele alapján. A hatodik, 0,50 dolláros címlet a Tejútrendszer központi vidékét ábrázolja, röntgen, optikai és infravörös hullámhosszakon készült felvételek alapján.
Ezen kívül három blokkot is kiadtak, három különböző bélyeggel. Az 1,15 dolláros címleten az űrsétát végző Scott Kelly látható, a 2,00 svájci frank címletű a 65P/Gunn-üstököst ábrázolja, amilyennek az égitestet a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) infravörös űrtávcsöve megfigyelte, míg az 1,70 € címletű bélyegen a Gangesz és a Brahmaputra torkolatvidékének (a Szundarbansznak) egy Bangladesbe eső részlete látható az ESA Sentinel–2A műholdjának 2016-os felvétele alapján. A blokkok 81 mm oldalú négyzet alakúak, középen a 43 mm oldalú, ugyancsak négyzet alakú bélyeggel.
A UNPA 14 különböző elsőnapi borítékot is kiad, három különböző elsőnapi bélyegzővel. A New York-i bélyegző egy bolygó légkörébe behatoló meteort ábrázol, a genfin egy bolygórendszer, a bécsin pedig egy távcső látható. A hat bélyeg mindegyike 70–90 ezer példányban jelenik meg, a blokkokat pedig 22–27 ezer példányban adják ki. A bélyegeket Sergio Baradat, a UNPA művészeti igazgatója tervezte.
A hat címletből álló UNISPACE+50 bélyegsor (felül, oldalt), valamint a három blokk. (Kép: collectSPACE)
Az ENSZ három székhelyén három különböző alkalmi bélyegzőt használnak a kiadás napján. (Kép: collectSPACE)
Elsőnapi borítékok a hat bélyeggel és a három blokkal. (Kép: collectSPACE)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ismét ülésezett az ENSZ Albizottság
Fél évszázad űrpolitika
Asztro-trilógia – kiállítás a Bélyegmúzeumban
Konferencia és bélyegkibocsátás a Bélyegmúzeumban
Űrkutatási bélyegek
Masat-bélyeg
Gagarin-bélyegblokk a Magyar Postától
A holdraszállás bélyegeken
Galilei-bélyeg a Magyar Postától
UNISPACE+50 – bélyegek az ENSZ-től (collectSPACE)
A UNISPACE+50 kiállítás
United Nations Postal Administration