Közeledik az amerikai Mars-szonda leszállásának napja, május 25. (Magyar idő szerint valószínűleg már május 26.)
A legújabb szonda igyekszik elkerülni elődjének, a NASA Mars Polar Lander (MPL) űrszondájának a sorsát. A Phoenix épségben kell leszálljon a bolygó északi poláris vidékére, hogy a helyszínen tanulmányozhassa a felszínt, a talaj felső rétegét és az időjárási viszonyokat. Az MPL a déli pólusnál szállt volna le 1999-ben, de a hajtóművek a szükségesnél hamarabb leálltak. Ezért az űreszköz a sima leereszkedés helyett 80 km/h sebességgel a talajba csapódott, és természetesen tönkrement. A baj okozója egy érzékelő hibája volt: olyan jelzés érkezett a vezérlő rendszerbe, mintha a szonda már leszállt volna. Az új Mars-szondánál a szakemberek kijavították ezt a hibát, és az egész rendszert igyekeztek megbízhatóbbá tenni.
Fantáziakép a hővédő pajzzsal felszerelt Phoenix útjáról a Mars légkörén át. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
A légkörbe lépő Phoenix fékezését ejtőernyő kinyitásával, majd fékezőrakéták bekapcsolásával oldják meg. A végső cél, hogy a szonda biztonságosan három lábára álljon. Mindez elég nehéz és kockázatos vállalkozás – mondják az amerikai űrhivatal illetékesei, talán azért is, hogy előre felkészítsék a közvéleményt egy nem várt, de mégis könnyen bekövetkező kudarcra.
A légköri „hét perc horror” meghatározza a 420 millió dollárba került űrszonda további sorsát. A pálya menti mozgás utolsó 14 percében összesen 26 pirotechnikai eseménynek kell a menetrend szerint, hibátlanul végrehajtódni, ezért a váratlan eseményekre is fel kell készülni. Az MPL-lel történteket pontosan sohasem tudták elemezni, hiszen annak idején nem volt rádiókapcsolat a légkörbe lépett szondával. Most ezen is változtattak: a Mars körül régebb óta keringő másik három űrszonda (a NASA Mars Reconnaissance Orbiter és Mars Odyssey, valamint az ESA Mars Express szondája) szolgál majd átjátszóállomásul, hogy a földi irányítók minden mozzanatról tudomást szerezhessenek. Ennek akkor lehet nagy jelentősége, ha mégsem sikerül minden úgy, ahogy eltervezték.
A légkörbe lépéskor a Phoenix sebessége 21 ezer km/h lesz. Nagyjából ez volt a sebessége a 2004-ben leszáll Spirit és Opportunity marsjáróknak, de azok nem fékezőrakétákkal, hanem légzsákokkal értek talajt. Az 1970-es években végrehajtott Viking-repülések óta ez lesz az első rakétás fékezés a Marson. A már a Vikingeknél is bevált ejtőernyő 12,6 km-rel a felszín felett bomlik ki, amikor a szonda még a hangsebességnél is gyorsabban halad. Miután leválasztják a hővédő pajzsot, a leszállást segítő radar friss magassági és sebességi adatokkal szolgál a fedélzeti számítógép számára.
Az ejtőernyő kinyitása után 2 perccel éri el a Phoenix az 1 km-es magasságot. Ekkor a szonda ledobja felső védőburkolatát is. Fél másodpercig szabadon esik, majd a rakéták veszik át a főszerepet. A 12 fúfóka közül 9 periodikusan, percenként 10 impulzussal üzemel. A további három folyamatosan működik, biztosítva a stabilitást. A legvégén a sebesség értéke beáll 1,6 m/s-ra, így éri el a Phoenix a Mars talaját.
A NASA JPL szakemberei legkésőbb a landolás előtt 3 órával küldhetik fel friss parancsaikat a fedélzetre, ha erre szükség lenne. Ezután már nem tudnak beavatkozni, csak feszülten figyelhetik, hogy az automatizált rendszer hogyan vizsgázik.
A tervezett leszállóhely térképe. A belső (legkisebb) és a külső (legnagyobb) ellipszisen belüli talajt érés valószínűsége 66%, illetve 99%. Világoszöld szín jelöli a legkevésbé sziklás terepet. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Új jövevény közelít a Marshoz
A Phoenix és a Mars Express
Elindult a Phoenix
Képek a Phoenix indításáról
A Phoenix landolásáról (Space.com)
Phoenix honlap (NASA)
A vörös bolygó körül már régebb óta keringő űrszondák megkezdték a felkészülést a Phoenix májusi odaérkezésére.
