A NASA nyáron indítandó marsjárójának nevét kilenc javaslat közül választják ki. Kedd reggelig ön is szavazhat!
Az amerikai űrügynökség eddig Mars 2020 néven ismert új marsjárművét a tervek szerint júliusban (a július közepétől augusztus elejéig nyitva álló időablakban) indítja egy Atlas-5 rakéta a floridai Cape Canaveral bázisról, és 2021 februárjában érkezik meg a vörös bolygóhoz. Ott a Jezero-kráterben, egy ősi folyó deltatorkolatában szeretnének sima leszállást végezni vele, hogy egy esetleges ősi mikrobiális marsi életforma nyomait kutassák. A rover felépítésében hasonlít majd a Marson még most is kitartóan üzemelő, még 2012-ben odaérkezett Curiosity marsjáróhoz, amely a Gale-kráter belsejében szállt le.
A nyáron startoló Mars 2020 rover tesztelés közben a Jet Propulsion Laboratory (JPL) pasadenai (Kalifornia) csarnokában, tavaly decemberben. A kisautó méretű marsjáró teljes indítási tömege 1025 kg lesz, vagyis valamivel (126 kg-mal) nagyobb, mint elődjéé. (Kép: NASA / JPL-Caltech)
A száraznak és hivatalosnak hangzó Mars 2020 elnevezést hamarosan felváltja majd egy „igazi”. A névadás folyamatának első része már lezajlott. Ennek keretében több mint 28 ezer amerikai iskolástól gyűjtöttek be ötleteket. A beérkező javaslatokat egy bizottság értékelte, és kilencet terjesztettek elő most nyilvános szavazásra. Ezek a nevek (zárójelben a magyar – sok esetben rokon értelmű – jelentésük) az alábbiak:
Szavazni a világ bármely részéről lehet, ezen a honlapon.
Cikkünk írásának idején Magyarországról még viszonylag kevés, 500 alatti szavazat érkezett, de ezen még közös erővel változtathatunk.
A népszerűségi versenyben még közel négy napon át, magyar idő szerint január 28-án (kedden) reggel 6 óráig gyűjtik a voksokat. A hátralevő időt mutató visszaszámláló óra a szavazás honlapján látható. A NASA a végső döntéséhez figyelembe veszi majd a beérkező szavazatokat.
Kapcsolódó cikkek:
Mi várható 2020-ban? (3. rész)
Egy bosnyák falu „a Marson”
Irány a Jezero-kráter!
Hővédő burkolat cseréje
Nyolcból három
A NASA 2020-as marsjárója
Mi megy a Marsra 2020-ban?
Mit kutat majd a 2020-as Mars-rover?
Újabb kerekek a Marsra!