Túlzsúfolt munkatervet állítottak össze maguknak az Ax–1 küldetés magánűrhajósai, ami az ISS állandó személyzete számára is megterhelést jelentett.
Az Axiom Space Ax–1 küldetésének négy űrhajósa két hétig dolgozott a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Május 13-án tartott sajtókonferenciájukon összességében pozitívan nyilatkoztak tapasztalataikról, de azt is elmondták, hogy alaposan túlbecsülték, mennyi munkát lehet elvégezni az eredetileg csak nyolc naposra tervezett küldetésük során. A küldetés parancsnoka, a korábbi NASA-űrhajós Michael López-Alegría szerint különösen az első napokban volt megerőltető a tempó. Az űrutazás egyik résztvevője, Larry Connor példaként megemlítette, hogy a repülés előtti gyakorlás alapján az egyik kísérletre két és fél órát terveztek, de végül öt órába telt, mire sikerült maradéktalanul végrehajtaniuk.
López-Alegría köszönetét fejezte ki a Crew–3 NASA- és ESA-űrhajósainak, akik készségesen segítettek a látogatóknak. Ez azonban saját munkájukban hátráltatta őket, amit a repülési és űrrepülési biztonsági tanácsadó testület május 12-i ülésén a testület egyik tagja, Susan Helms, korábbi NASA-űrhajós szóvá is tett. Helms tábornok szerint az Ax–1 űrhajósainak látogatása biztonsági kockázatot ugyan nem jelentett, de kedvezőtlen, sőt a vártnál is kedvezőtlenebb hatással volt az ISS hivatásos űrhajósainak munkateljesítményére. A tábornok asszony pozitívumként említette, hogy a látogatók új tudományos kísérleteket hajtottak végre, és a NASA megbízásából bizonyos anyagokat ők hoztak vissza a Földre, ám látogatásuk nemcsak az állandó legénységre, hanem a földi repülésirányítókra is többletterhet rótt. Ezért Susan Helms azt javasolta, hogy a magánűrhajósok jövőbeli látogatásait „rendezett keretek közé kell szorítani”, és tevékenységüknek szervesen illeszkednie kell az ISS-en folyó munkához. Az Axiom Space részéről a kérést tudomásul vették, a cég CEO-ja a sajtókonferencián elmondta, hogy a most szerzett tapasztalatokat olyan értelemben is hasznosítani fogják, hogy a NASA-val és a SpaceX-szel szorosan együttműködve redukálni fogják az ISS állandó személyzetének a látogatásokkal kapcsolatos feladatait. A probléma megoldása a cég képviselői szerint az lehet, ha a látogatásokat hosszabbra nyújtják, időben széthúzzák a feladatok végrehajtását. (Mint megírtuk, az Ax–1 küldetés nem ezért, hanem a leszállóhely környékének kedvezőtlen időjárása miatt nyúlt a tervezettnél lényegesen hosszabbra, az így nyert többlet időt López-Alegría áldásnak minősítette.)
Az Ax–1 küldetés résztvevői (balról jobbra): Larry Connor, Mark Pathy, Michael López-Alegría és Eytan Stibbe, akik szerint túlbecsülték, mennyi munkát lesznek képesek elvégezni a világűrben. (Kép: Axiom Space)
Az Axiom Space CEO-ja azt is elmondta, hogy a hosszabb küldetéseket nehezebb beilleszteni az ISS általános programjába, miközben az űrállomás életfenntartó rendszere számára is nagyobb terhelést jelent, ha hosszabb időn keresztül kell 11 űrhajós ellátását biztosítani. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az Axiom a jövőben 30, majd később 60 napos küldetéseket is tervez az ISS-re. Bejelentette, hogy az Ax–1 repülése óta három további ügyféllel kötöttek szerződést űrrepülés végrehajtására. Egyikük kilétét nyilvánosságra is hozták, eszerint az Egyesült Arab Emírségek űrhajósa hosszú időtartamú űrrepülést hajt majd végre az ISS fedélzetén. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
17 nap lett, maradhat?
Axiom-1: elindult
Hamarosan Ax-1
Az Axiom-1 repülés értékelése (Space News)