A NASA most leállítandó holdprogramja egy illúzió volt, nem életképes terv. Így hát nem is biztos, hogy kár érte!
Miután február legelején a Fehér Házban bejelentették, hogy Barack Obama elnök új költségvetési javaslata jelentősen átrendezi az amerikai űrhivatal prioritásait, sokan megkongatták a vészharangot. Természetesen voltak köztük olyanok – politikusok, üzletemberek –, akiknek az Egyesült Államokban érdekük fűződött a Constellation program folytatásához. Még többen egyszerűen érzelmi alapon nem tudják elfogadni, hogy meghiúsul a Holdra való gyors visszatérés ígérete. Hiszen az 1960-as évek vége, a 70-es évek eleje után most az ő életükben is végre eljöhettek volna olyan felemelő, történelmi jelentőségű napok, amikor az emberiség követe egy idegen égitestre teheti a lábát!
Internetes fórumbejegyzések, cikkek ezerféle megközelítésből tárgyalták (és tárgyalják) a témát. A szavazásokon – mint például a Space.com portálon folyón – egyértelmű többségben van azoknak a véleménye, akik úgy látják: a Hold feladása katasztrófa az amerikai űrprogram számára. Ám az objektív megítéléshez érdemes vigyáznunk, hiszen – ahogy mondani szokás – ezek a véleményfelmérések nem reprezentatívak. Inkább azoknak az álláspontját tükrözik, akik az ilyen oldalakat rendszeresen látogatják, s ráadásul markáns ellenvéleményüket most minden csatornán szeretnék kifejezni.
A bejelentés óta eltelt két hétben sokat gondolkodtam azon, hogyan fejezhetném ki az ettől kissé eltérő véleményemet. Eddigi lustaságom meghozta eredményét: most kéretlenül is segítségemre sietett Henry Spencer, aki a tekintélyes New Scientist tudományos hetilapban tette közzé írását. Állításai közül néhány vitatható ugyan, de egyúttal gondolkodásra serkentő is. Hogy a vita tovább éljen, az alábbiakban közreadom a cikk magyar változatát.
A NASA holdprogramja egy illúzió volt
A NASA Constellation programja, amelynek keretében embereket szállító űrhajókkal utaztak volna a Nemzetközi Űrállomásra (talán) 2015-ben, a Holdra (talán) 2020-ban, és a Marsra valamikor a jövőben, halott. Néhányan gyászolják. Én nem.
A Constellation programban tervezett holdi leszálló egység (Altair). Valószínűleg sosem készül el. (Fantáziakép: NASA)
Fontos-e az emberes űrrepülés? Igen – főleg azért, mert egyszerűen sokkal hatékonyabb, mint robotokkal dolgozni. Túllépve a hangzatos szólamokon és hiedelmeken, ha összehasonlítjuk az eredményeket, akkor a mai automata eszközök (és a jövőbeliek is) szánalmasan kevésre képesek, nagyon lassúak, és egyáltalán nem olcsók. (Például a NASA kilenc hónapnyi próbálkozás után most adta fel, hogy kiszabadítsa a Mars talajában elakadt Spirit járművet. Ezzel szemben amikor az Apollo-15 holdjárója megrekedt a laza holdporban, az űrhajósok kiszálltak, felemelték, visszatették, és továbbhajtottak – mindez talán két percükbe került. A robotok jól teljesítenek, amikor minden a terveknek megfelelően halad, de ez ritkán teljesül idegen égitestek összetett, ismeretlen felszínén.)
Az automata űreszközökkel való kutatás azért tűnik olcsóbbnak, mert sokkal szerényebb elvárásaink vannak. A merészebb célok véghezviteléhez emberek kellenek. Ennek ellenére nem hullatok könnyeket a Constellation programért. Hogy miért nem? Mert azzal nem értünk volna el semmit.
Először is, valószínűleg az egész nem működött volna. A program már a legelején egy „halálos spirálba” került, amikor minden felmerülő problémát úgy igyekeztek megoldani, hogy a rendszerrel szemben támasztott elvárásokat egyre alacsonyabban szabták meg. Valójában a Hold eléréséhez is jelentős áttervezésre lett volna szükség, amihez nem volt meg a pénzügyi háttér.
Másodszor: még ha minden a terveknek megfelelően alakult is volna, ott volt a pénz problémája. Ahogy az Augustine-bizottság is megfogalmazta, a Constellation már most alulfinanszírozott volt, és soha sem hagyta volna el az alacsony Föld körüli pályát, ha nem növelték volna meg a rá fordítandó költségvetést. Ez pedig nem tűnt valószínűnek.
Végül talán a leglényegesebb: még ha a Constellation programot finanszírozzák, és működik is... mi lett volna? Túlságosan is arra koncentrált, hogy megismételje, amit az Apollo tett. Ennek pedig nincs értelme: az Apollo programot már megcsináltuk! A korábbi elképzelések egy gyorsan létrehozandó állandó holdi bázisról hamar elenyésztek. A Constellation épp ugyanazt nyújtotta volna, mint az Apollo: drága, rövid, rendszertelen látogatásokat a Holdon. Az egész csak erre lett volna jó.
Persze volt rá remény, hogy a Constellation keretében kifejlesztendő rendszereket később ambiciózusabb célok szolgálatába állítsák. De az Apollo esetében is voltak ilyen remények. Ezek nem váltak be az 1970-es években, és nem váltak volna be a 2020-as években sem.
A Constellation törlése nem egy szertefoszlott álom. Csak egy illúzió vége.
A helyette javasolt programok vegyes képet mutatnak, okot adva az optimizmusra, de azért némi borúlátásra is.
A kutatás-fejlesztés nagyobb támogatása jó. Az elmúlt évtizedekben az űrrepülés technológiája egy helyben járt. Például nagy szükség volna egy robusztus, teljesen újra felhasználható, alacsony költséggel fenntartható hővédő rendszerre a légkörbe való visszatérésekhez. Akár 50 évvel ezelőttről származó ígéretes elképzelések várnak a repülési tesztekre. Az egyetlen félelmem az, hogy ha majd a költségeket megnyirbálják, akkor az olyan fejlesztési támogatásokat szüntethetik meg, amelyek nem köthetők egy-egy konkrét programhoz – ez történt a NASA repüléssel kapcsolatos kutatásai terén.
A magánszektorra alapozott űrhajózás – mind a teherszállítás, mind az űrhajósok utaztatása – már régóta esedékes volna. Több mint 20 éve a NASA számára jogszabály írja elő, hogy lehetőség esetén kereskedelmi alapon szervezze az űrutazásokat. És minden lehetséges indokot felhasználtak, hogy ne így kelljen tenniük. Ideje, hogy ennek vége szakadjon.
Az ellenzők legfőbb érve, hogy a NASA-nak gondot fog okozni űrhajósai biztonságának szavatolása, ha kereskedelmi szolgáltatásokat vesz igénybe űrutazásukhoz. Ez szamárság. Nyersen fogalmazva, a NASA-t anyagilag semmi nem ösztönzi, hogy biztonságos űrhajókat építsen. Az űrrepülőgépek esetében átlag minden 50-60 start után meghalt a teljes személyzet, mégis működésben tartották. (Valójában a Challenger katasztrófája után a Space Shuttle program költségvetése még nőtt is. Ezzel szemben mi történt a Boeing Delta-3 rakétájának első két indítása után? Senki sem vásárolt több startot, a rakétaprogram abbamaradt.) Azok az űrhajóépítők, amelyeknek közvetlen anyagi érdeke fűződik a biztonsághoz, csak jobban dolgozhatnak.
Akármi is történjen, a biztonság megítélését független, az eredménnyel kapcsolatos anyagi érdekeltségtől mentes hatóságra kell bízni. Amikor öt évvel ezelőtt a NASA fontolgatta, hogy az új Orion űrhajóját esetleg Atlas vagy Delta rakétákkal juttassa az űrbe, a biztonsági előírások valóban igen szigorúak voltak. A kereskedelmi rakéták végül nem tudták teljesíteni a megszabott feltételeket. Amikor aztán pár év múlva a NASA a saját előírásait a saját Ares rakétájának fejlesztéséhez kezdte alkalmazni, a szabványokat hirtelen át kellett gondolni. A módosított követelmények sokkal enyhébbre sikerültek. Itt az ideje, hogy a magán-űrrepülés számára egyenlő feltételeket biztosítsanak.
Ami a mostani bejelentéssel kapcsolatban aggasztó, az a hosszú távra szóló tervek bizonytalansága. „Majd valamikor nagyszerű dolgokat fogunk csinálni” – ez azt jelenti, hogy visszatérünk ahhoz a helyben járáshoz, ami hosszú évekig a NASA jellemzője volt. Úgy, mintha folyamatosan köröznénk az autóval a parkolóhely környékén, de az országútra sosem jutnánk ki. Még ha a szállítást kereskedelmi alapon szervezik is meg, és így a részletek a partnereken is múlnak majd, mégis kellene valami iránymutatás, hogy mit is szeretne elérni a NASA.
Utószóként – ha már a Vélemények rovatban vagyunk – annyit szeretnék még hozzátenni az automata űreszközökkel végrehajtott programok védelmében, hogy a feladatok jelentős részében nincs is más választásunk! Hiszen feltehetően még jó ideig nem fogunk tudni embereket küldeni a Szaturnuszhoz vagy a Plútóhoz, de például a Föld folyamatos, évtizedeken át tartó megfigyelését sem bízhatjuk űrhajósokra...
A technológiai fejlesztések remélhető felgyorsulása pedig – amit a NASA számára javasolt új, egyébként megnövelt összegű költségvetés ígér – akár oda is vezethet, hogy hamarabb lesznek képesek az emberek elérni olyan távoli célokat, mint a Mars.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ezzel ugrott a Hold...
Új irány a NASA-nak
Henry Spencer cikke (New Scientist, február 11.)
Barack Obama üzenete világos: nincs pénz. Sem a Holdra való visszamenetelre, sem az ott létrehozni tervezett állandóan lakott bázisra. Pláne nem egy emberes Mars-utazásra. De vajon bölcs dolog-e teljesen elsorvasztani az amerikai állami űrhajózást?
