Meglehetősen régen harcosa vagyok a hazai űraktivitás fejlesztésének és nemzetközi szintű kiterjesztésnek – kezdi írását Gschwindt András.
Az utóbbi időben volt alkalmam találkozni, beszélgetni a hazai ipar kezdő vagy régebben küzdő képviselőivel is a témáról. Hogyan tudnánk még jobban élni az ESA-tagságunk kezdeti szakaszából adódó előnnyel?
Indítás a mélyből
Sokat emlegetett gond a 22 évig elhúzódó ESA-csatlakozási folyamatunk. Ez a hosszú idő bőven elegendő volt ahhoz, hogy leépítse az Interkozmosz együttműködésben felépített tudásbázis nagy részét. Nevezhetnénk talán hazai „post-Apollo” állapotnak. Az USA is közel 30 év után döbbent rá, hogy nem csak egyszerűen elvesztette az emberi erőforrásának jelentős részét, de ezzel az utánpótlás motiválásának lehetősége is elveszett. Jöhetett Twiggs professzor, a CubeSatok és velük az oktatás/motiválás új formája. Hatásosnak bizonyult. Twiggs professzor ötlete meghatározó volt a Masat–1 létrejöttében, és rajta keresztül talán ESA-tagságunk megvalósulásában is.
Az ESA-tagság szakemberszintű fogadása
Az 1990-es években összeomló műegyetemi űrtechnológia tantermi formájú oktatását 2007-ben sikerült újra elindítani. Nehéz volt akkor a hallgatóknak a jövőjükre vonatkozó kérdéseikre biztató válasz adni (hazai és külföldi elhelyezkedési lehetőség, várható jövedelmek). Sajnos az akkori években végzettek jelentős része más, nem űrtevékenységet végző területeken helyezkedett el, ahol gyorsan elveszítették az űrtechnológiához kapcsolódó tudásalapjukat. Sokak számára szinte hihetetlennek bizonyult az ESA-tagságunkkal megnyíló lehetőségek kiaknázási lehetősége. Hirtelen szakemberhiány lépett fel. A kérdés tehát az, hogyan lehetne viszonylag gyorsan versenyképes, pályázni tudó mérnökgárdát neveli, illetve az űrtevékenység irányában motivált meglevő szakembereket mozgásra bírni?
A két út
Az egyik a klasszikus oktatási keret bővítése, nagyobb szakmai hátteret adó irányba vitele. A jó hír, hogy a jövőben megindul az űrmérnökképzés a Műegyetemen. Remélve, hogy a klasszikus oktatási módszerek bővülnek a Twiggs által kidolgozott „hatásfokot növelő” megoldásokkal, és helyet fog találni a kikerülhetetlen, erősen bürokráciával terhelt ESA tenderezési módszerek ismertetése is. A végzett mérnöknek nem okozhat gondot egy ESA-pályázat összeállítása!
Legyünk optimisták: 2020-ban elindul az oktatás, és ha minden jól megy, az ott tanulók a végzést követő gyakorlat után 2–3 évvel lesznek versenyképesek. Ezt a „hadrafoghatósági” időszakot lehetne – Twiggs módszerét követve – akár nullára csökkenteni. Ehhez a pénzügyi és oktatói hátteret is biztosítani kell.
A másik út a jelenleg aktív mérnökként dolgozókat (esetleg cégestől) mozdítani, motiválni, segíteni az űrterületnek profiljukba vételére. Ezt a célt szolgálja az ESA oktatási sorozata, mellyel segíteni igyekeznek az ESA felé kacsingatókat. Az a tapasztalat, hogy ezeknek meglehetősen gyenge a hatásossága. Több oka is van, pl. a nyelvtudás hiánya, vagy a más területeket jellemző sokkal egyszerűbb magyar pályázati lehetőségek szívóhatása.
A jelen cikk szerzője által évek óta javasolt, talán leggyorsabb felzárkóztatási módszer, a BME Mérnök Továbbképző Intézethez és/vagy a Mérnök Kamarához kapcsolódhatna, mint a felnőttképzés egyik változata. Lennének jó magyar előadók, akik nem csak a szakma speciális kihívásait, de a pályázatírás rejtelmeit is oktatnák. A már meglevő cégek űrirányba történő nyitása hazai elhelyezkedési lehetőséget nyithatna a frissen végzett mérnököknek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az űraktivitásba bekapcsolódó cégeknek több lábon kell állni. Ez a fennmaradás kulcsa.
Néhány évvel ezelőtt majdnem sikerült elindítani egy ilyen kurzust, de a hazai űrtevékenység akkori irányítóit nem tudtam erről meggyőzni. Vezetők jöttek-mentek, a probléma maradt. Most visszanézve úgy látom, az események – a pályázóknak a lehetőségekhez képest kisebb száma – sajnos engem igazoltak.
A jövőre gondolva
Ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, a kulcs a jól képzett, elegendő számban rendelkezésre álló, motivált szakemberekben van. A kérdés: hol, mikor kell kezdeni az űr iránti érdeklődés felkeltését, az egy életre szóló motiváltság kialakítását? A válasz nem egyszerű. A BME műholdvezérlő állomását az utóbbi 6–8 évben a 8–80 év közötti korosztály tagjai látogatták. Számuk talán az ezerhez közelít. A leghatásosabban a 8–12 éveseket lehetett elkápráztatni. Többségük úgy ment el, hogy mérnök szeretne lenni. A kis műholdakat élőben modellezők, a „CanSatozók” a középiskolákból kerülnek ki. A pénzügyi háttér folyamatos biztosításán túl nagyon fontos lenne az oktatói háttér stabilizálása, egy összefogó intézet megtalálása.
Összefoglalva: huszonkét éves kiesést egy gyorsan ható, átfogó, átgondolt, hosszabb távlatban is gondolkozó oktatási programmal lehetne csökkenteni.
Dr. Gschwindt András
Kapcsolódó cikkek:
c. egyetemi docens, BME
Űrakadémia 2018 – kiegészítő gondolatok
Gondolatok a hazai CanSat aktivitásról: múlt, jelen, jövő
Megújult a Műegyetem műholdvezérlő állomása
Izgalmas feladat: építsünk CanSatot!
Hogyan tovább, kis műholdak?
ESA motiválta mérnökképzés
Szándékosan nem űrmúzeumot írtam, bár jómagam is szívesen használom ezt a kifejezést – kezdi írását Schuminszky Nándor egy régi álmáról.
